Köszöntjük Önöket!
Pár szó rólunk és cukrászdánkról…
Hogy is kezdődött?
Rég volt…
Kis cukrászdaként indult, még 1985-ben…
lépések
Aztán többször is át kellett építeni, kibővíteni a cukrászdát, mert kiderült, hogy nagyobb az igény; aztán újból és újból …
„Fejlődtünk, kínlódtunk, megdolgoztunk minden lépésért…” – mondta volt Emil bácsi.
kik
Valencsics Emil (megh. 2021), felesége, illetve Ifj. Valencsics Emil mint alapítók, menye és unokái is a cukrászdában dolgoznak, kedves, szorgalmas munkatársaikkal, cukrász kollégáikkal együtt.
Szeretjük, hogy szeretnek
„Szerettük, szeretjük ezt a helyet, ezt a munkát, mely hobbink is, és úgy tünik, hogy sokan mások is szeretik azt, ami a termékünk, hisz hosszú törzsvendég- listánk van, benne sok szakértővel, Budapestről és az ország különböző, messzebbi tájairól idelátogató vendégekkel, ínyencekkel.”
mi készül nálunk
„200 négyzetméteres – amerikai ipari kemencével – minősített cukrász laborunkban készülnek a hagyományos sütemények, torták, desszertek, teasütemények, valamint főzött, francia parfé krémmel töltött torták nagy választéka.
Naponta friss sóssütemények, három-négy féle házi rétesek, nosztalgiakrémes, házikrémes, francia krémes különlegességek, országtorták, esküvői torták …”
miből
Legjobb minőségű alapanyagok, lisztek, cukrok, napi frissességű gyümölcsök, francia krémek, német ételszínezékek, aromák…
zene
Bizony, időközönként élő muzsika hangjaival töltjük be a termet…
Mit
mondanak
rólunk
Eva Hamori (Facebook)
„First time taking students to this café to try the Hungarian national cake winner! Balatoni Habos Mogyorós… It has a peanut butter mousse with blackcurrant pureé and a peanut butter cookie base! Delicious!
Mr. Ropi (www.elmenyrandi.hu)
„Mint mindenhol, a vendéglátók hozzáállása az első, amit az ember leginkább észrevesz. Itt ez átlag feletti. Eleve vagy 5-6 hölgy pörgött a pult túloldalán, szinte azonnal lecsaptak az emberre, és kedvesen, informálisan álltak rendelkezésre a válogatásban. Még távozásunk előtt, a süti rendelésnél a bénázásunkat is türelmesen tolerálták, és a csomagoláson is módosítottak. Gyorsak, korrektek és kedvesek voltak, a kiszolgálás minden területén.”
Bölcsészlány (https://sutikritikus.blog.hu)
A hétvégén Pilisvörösvár híres süti lelőhelyén, az Emil Cukrászdában jártunk, ahol olyan széles édességválasztékkal találkoztunk, amit általában csak álmában lát az ember. A hangulatos, tágas üzletben igyekeztünk annyi mindent megkóstolni, amennyit csak bírtunk.
Dr. Soós (Google Maps)
Sokat elmond egy cukrászdáról, hogy milyen a rigójancsi. Az Emilben kifejezetten jó. Pudingos kakaós krémje finom. ♥♥♥♥♥♥♥♥/10

