Köszöntjük  Önöket!

Pár szó rólunk és cukrászdánkról…

Hogy is kezdődött?

Rég volt…
Kis cukrászdaként indult, még 1985-ben…

A cukrászcsalád

 lépések

Aztán többször is át kellett építeni, kibővíteni a cukrászdát, mert kiderült, hogy nagyobb az igény; aztán újból és újból …
„Fejlődtünk, kínlódtunk, megdolgoztunk minden lépésért…” – mondta volt Emil bácsi.

kik

Valencsics Emil (megh. 2021), felesége, illetve Ifj. Valencsics Emil mint alapítók, menye és unokái is a cukrászdában dolgoznak, kedves, szorgalmas munkatársaikkal, cukrász kollégáikkal együtt.

Szeretjük, hogy szeretnek

„Szerettük, szeretjük ezt a helyet, ezt a munkát, mely hobbink is, és úgy tünik, hogy sokan mások is szeretik azt, ami a termékünk, hisz hosszú törzsvendég- listánk van,  benne sok szakértővel, Budapestről és az ország különböző, messzebbi tájairól idelátogató vendégekkel, ínyencekkel.”

 

Elismerés

A szakma, a kritikusok is elfogadták,  és a gourmet átutazó, de a váratlan vendég is csodás íz-élményekkel megy tovább.

mi készül nálunk

„200 négyzetméteres – amerikai ipari kemencével – minősített cukrász laborunkban készülnek a hagyományos sütemények, torták, desszertek, teasütemények, valamint főzött, francia parfé krémmel töltött torták nagy választéka.
Naponta friss sóssütemények, három-négy féle házi rétesek, nosztalgiakrémes, házikrémes, francia krémes különlegességek, országtorták, esküvői torták …”

Hányan

„Hatvan ülőhelyünk van,  – mint egy kisebb színházterem – de itt az édességek a szereplők,  – mi csak sürgölődő-forgolódó szinpadi kiszolgálói vagyunk”.

miből

Legjobb minőségű alapanyagok, lisztek, cukrok, napi frissességű gyümölcsök, francia krémek, német ételszínezékek, aromák…

zene

Bizony, időközönként élő muzsika hangjaival töltjük be a termet…

Mit
mondanak
rólunk

Eva Hamori (Facebook)

„First time taking students to this café to try the Hungarian national cake winner! Balatoni Habos Mogyorós… It has a peanut butter mousse with blackcurrant pureé and a peanut butter cookie base!   Delicious!

Mr. Ropi (www.elmenyrandi.hu)

„Mint mindenhol, a vendéglátók hozzáállása az első, amit az ember leginkább észrevesz. Itt ez átlag feletti. Eleve vagy 5-6 hölgy pörgött a pult túloldalán, szinte azonnal lecsaptak az emberre, és kedvesen, informálisan álltak rendelkezésre a válogatásban. Még távozásunk előtt, a süti rendelésnél a bénázásunkat is türelmesen tolerálták, és a csomagoláson is módosítottak. Gyorsak, korrektek és kedvesek voltak, a kiszolgálás minden területén.”

Bölcsészlány (https://sutikritikus.blog.hu)

A hétvégén Pilisvörösvár híres süti lelőhelyén, az Emil Cukrászdában jártunk, ahol olyan széles édességválasztékkal találkoztunk, amit általában csak álmában lát az ember. A hangulatos, tágas üzletben igyekeztünk annyi mindent megkóstolni, amennyit csak bírtunk.

Dr. Soós (Google Maps)

Sokat elmond egy cukrászdáról, hogy milyen a rigójancsi. Az Emilben kifejezetten jó. Pudingos kakaós krémje finom. ♥♥♥♥♥♥♥♥/10